A Kuga a kékoválos márka harmadik legjobban fogyó modellje Európában a Fiesta és a Focus után, ráadásul a legtöbb példányban értékesített SUV-ja. Elérkezett az idő a modellváltásnak. Az új modell mindent tud, ami a sikerhez kellhet.

 

Kellemes „Fordos forma”, illeszkedik a Focus és Fiesta mellé. Háromféle hibridhajtás is elérhető: plug-in hibrid, mild-hibrid (EcoBlue Hybrid) és teljes hibrid. Természetesen elérhető lesz a 2,0 literes, 190 lóerős EcoBlue dízel és a 1,5 literes EcoBoost turbós benzines 120 és 150 lóerős kivitelben is.

 

A Kuga fejlesztésénél figyelembe vették a Ford SUV tulajok véleményét is. Az új modell a globális C2 platformra épül, 90 kg-s súlcsökkentés mellett 10 %-al jobb torziós merevséget sikerült elérni.

 

Az utastérben az érintőkijelzők dominálnak, a 12,3”-os kijelző a kategória egyik legnagyobbja. Számos vezetéstámogató extra is elérhető: Sávtartó, ütközéselkerülő-asszisztens, első-és hátsó kamerák, amik segítenek parkolásnál és rossz irányra figyelmeztető rendszer, ami segít elkerülni, hogy rossz irányba hajtson a sofőr az autópályára.

 

Számos okostelefonos feature is elérhető lesz: „járműlokátor” – segít megtalálni az autót parkolóházakban, jármű-státus: üzemanyagszint, olajszint, korábbi riasztások kijelzése, távoli indítás, és ajtónyitás.

 

Elérhető lesz a Sportos ST-Line, a gazdagon felszerelt Titanium és a prémium Vignale felszereltség is.

Forrás: Ford