A Fiat 500 neve egybeforrt az olasz kultúrával. Igazi ikon. Az ötvenes évek végén jelent meg és rögtön meghódította Olaszországot, majd Európát és a világot. Több modellfrissítést is modellváltozatot is megélt, 1975-ig készült. 1968-ban egy új változat jelent meg, az L, mint Lusso vagyis Luxus.

 

A Lusso kivitel a Fiat 500-ast „nagyautós” extrákkal kívánta felruházni. Nem kell kanyarkövető fényszórókra gondolni, inkább nagyobb Fiatokból ismerős kilométeróra, dönthető és állítható első ülések, radiálgumik a kerekeken, megerősített fém ütközők, igényesebb kárpitozás, fényezés, nagyautósabb kétküllős kormány.

 

Az RM Sotheby’s aukcióján kelt el ez a fekete Lusso Londonban, tavaly szeptemberben. 1970-ben látta meg a napvilágot, első tulajdonosa 1982-ig hajtotta „kímélő módban”, második tulajdonosa 2015-ig őrizte. Harmadik tulajdonosa pedig elküldte szülővárosába, Torinóba, ahol a világhírű olaszautó restauráló műhelyben, az Italmotorban született újjá.

 

Az 500L 7475 Fontért talált gazdára, ami átszámítva kis híján hárommillió Forint.

Forrás: RM Sotheby's, Fotó: Simone Caldirola