A genfi szalonon a Lamborghini stand másik nyitott tetejű újdonsága a Huracán Evo Spyder volt. A Huracán EVO könnyen vezethető, elképesztően reszponzív és nagyerejű szupersportkocsi nyitott tetejű változata.

 

Az elektrohidraulikus mozgatású könnyű vászontetőt leengedve hallgathatjuk, hogyan dalol az 5,2 literes V10-es. Minden egyes gázadás egy újabb borzongás. A 640 lóerős motor maximális forgatónyomatéka 600 Nm. A végsebesség 325 km/h. A nyitott tetejű 3,1 másodperc alatt van százon. Ha rosszra fordul az idő, vagy az eső elered, a lőrésnyi hátsó ablakokat, akár a csukott állapotú tető mellett is leengedhetjük és hallgathatjuk a V10-es elképesztő orgánumát. A műszerfalon megtalálható a hatalmas érintőkijelző, Apple Carplay és Android Auto csatlakozás is lehetséges.

 

A Huracán Evo Spyder nem hiányozhat a gyűjtők és autóőrültek garázsából. Ára ismert, 202 437 Euró, azaz átszámítva, körülbelül 64 millió Forint.

 

Forrás: Lamborghini