Volt már szó a blogon a Zsiguliról, akkor említésre került az alap, minden keleti népautó őse a Fiat 124, ami egy igazán jól sikerült konstrukció volt. A mostani posztot neki szenteljük.
A Fiat 124 1966-ban mutatkozott be, a Fiat 1300/1500 páros utódjaként. Könnyű építés, klasszikus szedánforma, önhordó karosszéria, orrmotor-hátsókerékhajtás. Megspékelve 4 tárcsafékkel, spirálrugós hátsó felfüggesztés és a Fiat 1500 egyedüli öröksége, a teljesen szinkronizált négyfokozatú váltó.
Nem is kellett sok, az új Fiat megnyerte az 1966-os Év Autója díjat. Érkeztek a különleges kivitelek: Spider, Coupe, Special, Familiare... Az előző kettőről még lesz szó a blogon, mint klasszikus, stílusos olasz autókról.
A 124 Berlinánál maradva, az igényesebb feljebb pozicionált testvére a Fiat 125 volt, de 1968-ban bemutatkozott a Special. Ez főleg a dupla körlámpákról ismerhető fel. De erősebb motorokat kapott (1438 köbcentis motorja akkor 70 lóerőt tudott), széria radiálgumikon gurult és új volt a kuplungja is valamint "körmutatós" műszerfalat is kapott.
1970-ben a 124 és a 124 Special is modellfrissítésen esett át, megérkezett a kétkamrás 1492 köbcentis motorral hajtott Special T is, ami 94 lóerős teljesítményre volt képes.
A 124 helyét 1974-ben a Fiat 131 vette át, azonban licencmodelljei benépesítették a Földet. Kelet Európában és a Szovjetunióban a Ladák és különféle továbbfejlesztéseik vitték tovább az alapjait egészen 2012-ig, mikor az utolsó "kockalada" is legördült a gyártószalagról Togliattiban.
Indiában a Premier, Spanyolországban a Seat 124, Törökországban a Tofas, Bulgáriában a Pirin-Fiat gyártotta a 124 különféle licencmodelljeit.
